Visszhang [antikvár]

Ne ajkam mondjon csak imát... Ki ne vágyódna egy csendes órára, vagy csupán egy kicsi időre, amikor nyugodtan gondolhat mindarra, ami vele történt és eltöprenghet arról is, merre tart az élete. A személyes és közösségi hitélet egyik legfontosabb területe az emberi lélek ápolásának és gondozásának naponkénti gyakorlata. Szeretnénk kiszakadni ekkor a mindennapi küzdelmekből, hogy megpróbáljuk átélni azt a legmélyebb belső kapcsolatot, amely Istenhez és emberekhez köt, s amelyben az összetartozás érzése határoz meg mindent. Lehet, hogy a lakás egy kis zugába húzódunk vissza, vagy beülünk egy üres templomba, esetleg elvonulunk a természet egy számunkra különösen is kedves szögletébe, de mindenképpen közelebb a nyugalomhoz, a békességhez és a zavartalan csendhez. Egy képzeletbeli sátorba sietünk, ahol régiek és újak találkoznak. Itt szabadon hallgathatunk és beszélhetünk. Eszünkbe jutnak történetek, érzések és találkozások. Kérdéseket tehetünk fel bátran. Nincs kioktatás vagy rendreutasítás. A nyugalom sátra sok helyen felállítható. A teteje nyitott és az oldala sem zárt.