Vitéz Balassa György [antikvár]

Részlet a könyvből:ERDÉLYI CZIBLES rengetegeiben fekvő Paduromare-havas fölött, julius havának első felében, hajnali négy óra tájban, még alig dereng valami homályos világosság. Az óriási erdő, mely innen északnak egész Munkács vidékéig, keletnek a bukovinai határig húzódik, csak legmagasabban fekvő pontjain fogja föl a nyári pompája egész ragyogó csillogásában fölkelő napnak első hajnali fényét - a mélyebben fekvő erdős és sziklás völgyek, lapályok és havasi tisztások e korai órában még jócskán homályosak. Az állatvilág népes családjából csak a kőszáli sas van már ébren ; messze hallható, éles vijjongása, ki tudja, mily szédületes magasságból hallszik alá a völgyek mélységébe. Egy hatalmas fenyőkkel körülfogott kis havasi tisztáson, majdnem odaragasztva egy évezredes, mohos sziklafal oldalához, közönséges, szalmával fedett, oláh pakulár- (pásztor) kunyhót lehetett észrevenni a félhomályban. Szegényes házikó volt ez is, mint minden ilyenféle szalmás épitmény odafenn a havason, hol egykét módosabb "margineán"-t - állattenyésztéssel, s főleg juhturó, brinza készítéssel foglalkozó - parasztot kivéve, a legszegényebb emberek laknak - tavasztól késő őszig, amikor is le kell huzódniok a falvakra, mert télviz idején, az óriási fagyokban és viharokban senki emberfia odafenn nem maradhat.