Voltaképpen költőként éltem [antikvár]

Bokor Judit élete utolsó éveinek közvetlen tanúja voltam az Új Élet szerkesztőségében. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem őt, azt mondanám: humanista volt. Ha több szóval, akkor mint volt főnöke hozzátenném: nyitott és megbízható, tehetséges és rugalmas. Többször mondtam neki, nem erre a századra való. A káoszból, a gyűlölködésből, intrikákból mint szemet vakító fénysugár úgy emelkedett minden és mindenki fölé. S ha őt is megérintette valamelyik a fennen sorolt negatívumokból, zavarba jött. Kereste, de nem találta a helyét. Betegsége ellenére mindent felvállalt, ami a közösség érdekét szolgálta. Szakácskönyvet fordított és verset írt, zsidó városnézést vezetett, idegen nyelvi klubokat látogatott, mert nem szerette a magányt. Szeretetre vágyott és meg is kapta azoktól, akik megismerték és felismerték a csupa lélek, csupa szív Bokor Juditot. Utolsó heteit a betegség determinálta. Szenvedését olvasással próbálta enyhíteni. Amikor elköszöntünk tőle, a szeretettől, a megbékéléstől, a jóságtól búcsúztunk el.