Vonuljatok ki, chansonok [antikvár]

A védőborító szélei szakadozottak.
Az Üllői úti Ady-kollégium doboznagyságú vaskályhája köré kuporognak, kanalazzák a kukoricakását a bölcsész-menzán, elszántan vitatkoznak a szemináriumtermekben, az egyetem folyosóin, a hálótermekbe, az utcán, a hajókirándulásokon; ha sor kerül rá, verekednek, áténeklik az éjszakákat, nyári este mezítláb sétálnak a Körúton, nincs rendes cipőjük, télikabátjuk, és örökké éhesek: ők ennek a regénynek a hősei. Negyvenötben vágtak neki az életnek, negyvenötben lettek tizennyolc évesek. Egyetemisták. Hátuk mögött két vétized sincs még, agysejtjeikben, emlékeik között mégis poklokat hordoznak. A nyüzsgő, gomolygó sokaságból két arc válik ki élesen. Sántha Imre bizalmatlanul, félszegen próbál az elveszett otthon után társakra, hivatásra találni. Miklós Éva, akit jellegzetes kemény arcéle miatt Kutyafejnek neveztek a barátai, csupa lobogás. Mi lesz kettőjük további sorsa, merre kanyarodik a negyvenötben felnőtté vált nemzedék útja - erről szól Jávor Ottó nagy lélegzetű, rendkívül érdekes regénye.