Vörös és fehér I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: "1833-ban Stendhal éppen ötven éves. Ifjúságának eszménye, Napoleon, már régen halott. Neki köszönhette, hogy gyors, győztes seregei mögött élelmezési tisztként, a császári javak felügyelőjeként kényelmesen átkocsizott egész Európán. Járt Olaszországban és Németországban, látta Bécset és Moszkvát. Eltelt másfél évtized, s a visszatelepedett, gyűlölt Bourbonokat is elkergették. Annyira gyűlölte őket, hogy évekre a csodált, imádott városba, Milánóba száműzte magát. Most a bankároké Páris és Franciaország, királyuk Lajos-Fülöp. Az új monarchia nem fogadja éppen kegyeibe a gyanús, republikánus írót, de asszonyi pártfogók közbenjárására mégis odavet neki egy kis állást: konzulságot a pápai államban. A történelem nagy hullámverése s a világ legszebb városai után Stendhal két év óta az olasz tengerpart legszánalmasabb porfészkében, a halott Civita-Vecchiában él, áporodott csöndben, papok és pápai csendőrök gyanakvó, tolakodó szomszédságában. 1833-ban végre néhány hónapi szabadságot kap s visszatérhet Párisba; itt találkozik egy régi félszerelemmel, asszonyismerősével, az "imádnivaló Jules Gaulthier"-val. Amikor Stendhal szabadsága leteltével Olaszországba visszatérőben éppen búcsúzik tőle, barátnője egy kéziratot ad át neki: "Le lieutenant" (A főhadnagy) című regényét. Tanácsot és bírálatot kér a "Vörös és fekete" írójától. Stendhal - mi mást tehetne? - a testes regényt magával viszi Civita Vecchiába."