Zágoni Mikes Kelemen Törökországi Levelei [antikvár]

Török föld csak egy részét adja vissza bújdosóinknak. Rákóczi Ferencet hazatérő útján nem kísérheti el éppen az a híve sem, aki huszonnégy éven át minden bújdosó útján, minden országban és tengeren vele járt, s aki a megdicsőült fejedelem testét számkivetésük helyéről, Rodostóból, százhetvenegy évi nyugalma helyére, a konstantinápolyi jezsuita templomba elkísérte: Mikes Kelemen. Az ő tetemei a legtöbb más bujdosóéval együtt a rodostói régi temető kiürítésekor összevegyültek az odavalók csontjaival és elvesztek. A magyar nép mindig visszavárta Rákóczit. A néphit beteljesedett, Rákóczi visszajön. De beteljesedett a török példaszó is, melyet Mikes önmagára alkalmazott: az angyal azt a sárt, melyből a Teremtő az ő testét alkotta, csakugyan Rodostóból hozta Erdélybe, annak Rodostóba kellett visszakerülnie, s mostan is ott kell maradnia. Mikes nem jön vissza. De csak testi maradványai nem. Lelket innen vett, annak ide kellett visszakerülnie. A gondviselés kiszámíthatatlan útjain rég hazakerültek írásai, melyekbe lelke begubózta magát, hogy ha testi porsátora szétmállik és a Márványtenger partjainak fövenyébe elvegyül, legyen, ami jobb részét megőrzi és a hazába visszahozza. És Mikes jobb része, Mikes lelke, most ebben a kötetben mintegy díszbe öltözötten várja szeretett urának hazatérő hamvait. Rodostóig, messze kerülővel, országokban és tengereken át egy hatalmas vihar sodorta és egy finom szál vonta őt. A magyar szabadságharc katasztrófája és a világesemények árja ragadta magával urát, őt pedig az önfeláldozó szeretet tartotta ura mellett.