Zátony [antikvár]

Részlet a könyvből: "Semmit sem ér, hogy a kapukat lezártuk. Köröskörül bontják kerítéseinket. Dánék felől jókora rést vágtak a sürüre nyírott sövényen. Fejszével. Mindezt látnom kell. Mit tehetek? Kétségbeesetten .üvöltök egész éjszaka. Egyedül vagyok drótként szóritó kötelességérzetemmel. Gazdám nem mozdul a házból. Mióta az inas és a kövér szakácsnő megszöktek az ezüstnemüvel, kilő ugyan néha éjjel az ablakon. Olykor nappal is. Ha a hangomat hallja. De mit ér? Tudják a gazemberek, hogy vakon jött haza. Egy szénásszekér maradt az udvaron. Nincs ki lerakja. Azt hurcolják jobbra-balra. Fedezéknek. Mert azt nem járja a golyó. És osztoznak mellette. Gabonánkat a magtárból, a bort a pincénkből már kifolyatták. Zsákkal, köténnyel, sajtárral hordták szét. A falu lerészegedett. Piszkos öklükkel még most is verik a mellüket. Nyilván mielőbb engem is agyonvernek. Nem tehettem mást: elején néhányat erősen megtéptem. Most keritenek, mihelyt észrevesznek. Imént utánam lőttek. A dombról. Talpam alól kiszakadt egy darab gyep. Fütyölve csapódott valami a terrasz oszlopához és kalimpálva bevert egy ablakszemet. Vigyáznom kell. Maholnap én sem leszek. Az öreg Moisa is dög lett. Haza akart menteni pár málés szekeret. A részesek meglökdösték. Murza Sándri rászólt: - Kotródj, keshedt eb!