Zendülés a Caine hadihajón [antikvár]

Középmagas, hízásra hajló, de jóképű fiú volt, hullámos, vö-rösesszőke hajú, nyílt, vidám tekintetű. Mosolygós szeme, széles szája csakhamar elfeledtette a szemlélővel, hogy álla nem vall őserőre, és orra sem nemes metszésű. 1941-ben végzett Princetonban, az egyik legelőkelőbb amerikai egyetemen, s a matematika és a természettudományok kivételével minden tárgyból jelesen abszolvált. Noha főtárgya az irodalomtörténet volt, diákélete legnagyobb sikereit mégiscsak zongorajátékával és azokkal a szellemes dalocskákkal aratta, melyeket társas össze jövetelek és egyetemi diákműsorok al-kalrrtával oly szívesen komponált. 1942 decemberében az egyik hideg, napos délelőttön ott állt a gyalogjárón a New York-i Broadway és 116. utca sarkán, és éppen búcsúcsókot váltott anyjával. A családi Cadillac a járdaszélen várakozott. Motorja, jól nevelt gépkocsihoz illőn, halkan zümmögött. Körös-körül a Columbia Egyetem komor, piszkosvörös épületei meredeztek. — Mit gondolsz — szólalt meg Mrs. Keith, hősies mosolyt erőltetve —, mit gondolsz, nem volna jobb, ha előbb mégis bemennénk ebbe a kávéházba, és bekapnánk valamit? Fia tiltakozásának fittyet hányva, Mrs. Keith maga fuvarozta el gyermekét manhasseti házukból a tengerésztiszti iskola küszöbéig. Willie eredetileg vonattal akart jönni. Ügy Vélte, ez jobban illene a bevonuláshoz Nagyon nem volt ínyére, hogy édesmama kíséretében jelenjék meg a flotta kapui előtt. De hát mint mindig, most is anyja akarata érvényesült. Mrs. Keith magas termetű, okos és elszánt asszony