Üzenet az élőknek [antikvár]

A ​ravensbrücki gyűjtőtáborban tudtam meg fogolytársaimtól, hogy férjemet, Juliusz Fucsikot a nemzetiszocilaista bíróság 1943 augusztus 25-én Berlinben halálra ítélte. További sorsára vonatkozó kérdésink visszhangja a tábor körüli hatalmas falról verődött vissza. A hitleri Németország veresége után, 1945 májusában a börtönből és gyűjtőtáborokból kiszabadultak azok a foglyok, akiket a fasiszták már nem tudtak halálra kínozni vagy megölni. A felszabadultak között voltam én is. Visszatértem a szabad hazába és nyomozni kezdtem férjem után, mint ahogy ezrek keresték és keresik férjüket, feleségüket, gyerekeiket, szüleiket, akiket számos kínzóhelyük valamelyikébe hurcoltak el a német megszállók. Megtudtam, hogy Julisz Fucsíkot elítéltetése tizennegyedik napján 1943 szeptember 8-án Berlinben kivégezték. Megtudtam azt is, hogy férjem a pankráci fogházban feljegyzéseket készített. Egy Kolinszky nevű fegyőr tette ezt számára lehetővé, aki papírt és ceruzát adott be neki, a teleírt lapokat viszont titokban kicsempészte a fogházból. Találkoztam a fegyőrrel és fokozatosan megkaptam tőle Juliusz Fucsík pankráci börtönnaplójának anyagát. A különböző embereknél elrejtett lapokat összeállítottam és most, Juliusz Fucsík utolsó műveként, átadom neked, olvasó.