Zörög a haraszt... [antikvár]

Részlet a kötetből:"Régi vadász vagyok, de nyugodt lélekkel elmondhatom magamról, hogy sohasem az öldöklés, a pusztítás vágya volt az, ami kivitt a vadászterületre, hanem a természet imádata. Azok közé a vadászok közé tartozom, - mert nagyon sok ilyet ismerek jómagam is, - akik puskával a vállukon órákig elsétálgatnak gyönyörködve a sárguló, őszi lombokon, vagy a hóval fedett, végtelen szántóföldeken. Ilyenkor szinte érzem, hogy tüdőm megtelik a balzsamos, acélos, egészséges levegővel, a szemem pedig az elém táruló táj szépségeivel. Gyakran előfordul ilyenkor, hogy nyúl ugrik ki a barázdából, vagy fogolycsapat röppen fel az elszáradt kukoricásból, de bizony én nem nyúlok a puskám után, mert gyönyörködve úgy érzem: ez is a természet, ez is hozzátartozik a képhez... És bizony sokszor elengedem a nyulat, elhagyom repülni a fogolycsapatot, anélkül, hogy egyetlen lövést is küldenék utánuk. Mint mondom: sohasem voltam pecsenye vadász..."