Zrinyi Miklós a költő [antikvár]

Volt egy kor, melyben ez a szép, dicső ország három részre szaggatva siratta elődei bűneit és viszálykodásait. Szíve a töröké volt, Budavár falai felett karcsú minarettek nyúltak fel, és Mátyás pompás lakának romjain a basa lobogója lengett. Felét a magyar megyéknek, részben vagy egészben, basák kormányozták; a többibe is beharapódzott a pogány vaskar.Az a dicső nemzet, amely mikor keletről kijött, egytől-egyik nemes volt, az utolsó vad, ronda s buta törököt nagyságolta, a basák előtt keresztbe tette kezét s ha nejét, viruló leányát rabolta el a félhold kényurasága, ahelyett, hogy a rablónak tőrt merítene szívébe, vagy fejét hasítaná ketté, a maga s jobbágyai marháit adta el, hogy őseinek ékszereit olvasztotta össze, s így váltotta ki őket. Az erdélyi fejedelmi széken a háborgó Rákócziak ültek, a nagy Bethlen Gábor, kinek barátságát az akkor élők legnagyobbika, Gusztáv Adolf kereste, s ki a leggazdagabb fejedelmek egyike volt, nem hagyta szellemét örökségül a gazdag hagyatékkal a gyáva Brandenburgi Katalinra, ki egy Bethlen Gábor után egy Csáki István tudott szeretni! A magyar király s a török padisah közt választva, mindkettőt szép szavakkal áltatva s mindkettő ellen fent karddal, a magyar nem ismerte az öröm pirosságát, a remény zöldjét.