Zserbó 2. [antikvár]

Prológ US í! / rrefelé úgy tartják, hogy háromféle ember létezik a vilá- gon: az élő, a holt és aki tengerre száll | Hajóra szállni valóban istenkísértés volna? | Annyi bizonyos, hogy a tenger szeszélyes. Egyszer megtart, máskor mélybe húz. ^ Egyik percben kényeztetve ringat, akár az anyaméh, másszor fullasztó koporsódként elragad. ; Engem imádkozni a tenger tanított meg, és arra is, hogy mi | az igazi türelem. Mert aki tengerészt szeret, az bizony megtanul v várni - itt sok asszonyt látni, aki szomorú arccal fürkészi a mesz- r szeséget. A tengerészfeleség megszokja a magányt és azt, hogy egy | kísértetet szeret: épphogy csak látja, és már el is tűnik Vannak hajók, amelyek sosem érkeznek meg, mégis hűsé- l gesen várják őket. Asszonyok, gyermekek, apák és anyák. Kijárnak a kikötőkbe, vagy a magas szirtekről kutatják a hatalmas ; tengert. Én is várok egy hajóra. í, Higgyék el - jönni fog. Méghozzá délről. Azt nem tudom, t V mikor, de egyszer biztosan hazatér. ^^ Addig türelmesen várok, és nem megyek innen sehova