Zsubiabá [antikvár]

Lapélein néhol enyhe elszíneződés.
Jorge Amado nem örökifjú író. Hanem egyre fiatalosabb, kedélyesebb és leleményesebb. Mostanában nemcsak megismétli majd félévszázados pályájának kezdetén keletkezett hetyke bravúrjait, hanem jócskán túl is tesz rajtuk: úgy gazdagodott tapasztalatban, bölcsességben, humorban, szemléletben, hogy mit sem vesztett ifjúsága nemes eszméiből, tisztességéből. Mai művészete dúsabb szövetű, gazdagabban rétegezett, de annak a régi és maradandóan nemes eszmevilágnak, annak a sosem ingó tisztességnek mégis Amado korai remeke, a Zsubiabá a legtisztább - mert még fiatal indulatok tüzében fogant - foglalata. Első korszakának főműve, a Zsubiabá az évei számát tekintve is fiatal Amadót mutatja minden írói erényével és - természetesen - harsány színeivel is. Teljes pompájában jelenik itt meg az a bűvös színtér, a holdfényes bahiai kikötő, a matrózkocsma, a délszaki utca, a nyomorúságában is erős, sőt többnyire derűs néger, fehér, mulatt szegény ember, az afrikai vallási szertartások sejtelmes varázsa, mely olyan sajátos hangulattal tölti meg Amado írásait. Ezt a maga teremtette, vagy inkább szerencsésen ellesett mitológiát Amado játszi könnyen ötvözi a forradalom próféciájával, meggyőző példát sugalmaz kevert vérű népének arról, hogy a társadalom igazi frontjain nem fehérek, négerek, mulattok, indiánok, kreolok és bevándorlók, öregek és fiatalok közt, hanem kizsákmányolók és kizsákmányoltak közt húzódnak. Ezt fedezi föl a Zsubiabá hőse, António Balduino, ez a szoknyakergető, csavargó, telivér néger Kakuk Marci egy sztrájk nagy iskolájában, ahol megtanulja, hogy minden szegény ember egytestvér. És hogy mindez megrázó irodalmi-művészi hitelt is kapjon, Amado életművében sehol sem tündököl úgy, mint itt az az erős-haragos szín és az a fényárnypompa, az ábrázolás szókimondó indulata vagy éppen bujkáló iróniája és pátosza, amely Amado tartós népszerűségének egyik magyarázata.