A halálvonat artistái és más történelmi interjúk [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
Évek ​óta gyűlnek íróasztalom egyik fiókjában a noteszek és a kazetták, újságírói létem melléktermékei. Valamely aktuális eseményről tudósítani küldtek ki a szerkesztőségből – s mellesleg megismerkedtem olyan emberekkel, akik szívesen beszélték el nekem életük fontosabb fordulatait. Vagy ők kerestek meg engem a szerkesztőségben, megajándékoztak bizalmukkal, meséltek nekem. Ezekből az írott vagy (a technika haladtával) hangos feljegyzéseimből tartalmazza ez a könyv különböző beszélgetések anyagát. Akik élményeiket, emlékeiket – századunkra, történelmünkre való tekintettel fogalmazhatom így is: életben maradásunk történetét – elbeszélték nekem, azok közül egy sem a sokaságból kiemelkedő avagy netán különleges megbízatása folytán nem mindennapi kalandokra képesített lény. Köznapi emberek ők, s éppen ez tette számomra feljegyzendővé, megőrzendővé a történeteinket. Hiszen egy gombkészítő kisiparos, egy férfiszabó, egy látszerész, egy pék lánya, egy autószerelő, egy gépírónő, egy orvos özvegye annak a középrétegnek a tagjai, amely mást sem kívánt a sorstól, csak azt, hogy nyugodtan és háborítatlanul végezhesse napi munkáját, s különösebb gondok nélkül élhessen egymással… és ha mégsem, annak oka nem más, mint a különböző szempontú megkülönböztetések e századi szégyene. Márpedig arról – régi igazság! – senki sem tehet, hogy hová született. Ebben az országban, ahol a népesség egyik részét mindig sikerrel uszították rá a másikra, ideje volna már felismerni és belátni azt, hogy ha a születés véletlene nem szól bele, bármely szenvedő azonos lehetne, lehetett volna, lehet… bármelyikőnkkel. Bárkivel közülünk.