Arckép - 77 beszélgetés [antikvár]

Lapélek kissé foltosak.
Sorsokat ​tart kezében az olvasó, úgy elbeszélve, ahogyan megélték, akiknek kimérettek. A beszélgetések a családi háztól követik az ívet, amely mentén egy élet kibontakozik, ahogyan valamivé lesz, ahogy értelmet nyer. Egy érdekes és egy érdekődő ember beszélget egymással. Nem interjúk ezek, tehát nem elbeszélések, itt az érdeklődő ember nem valami iránt érdeklődik, mint az a sajtóban szokás, hanem valaki iránt – az ember érdekli, úgy, ahogy van. Ez a sajtóban nem szokás. Talán ezért is szeretik annyian a Demokrata arckép rovatát, amelyből ez a könyv készült. Az ember élete azonban nem csak önmagáról mesél, ahogyan azt, a felszínt szemlélve, hajlamosak vagyunk gondolni. Nem is csak egy család sorsáról, ahogyan az idő sodra próbára teszi, felemeli, vagy mélybe rántja. Magáról a történelemről mond el sokat, ha nem mindent. Mert az igazi történelem nem az, amit egyetemek rideg katedráiról hirdetnek, annak finom szövete sorsok fonalából szövődik, tragédiákból és komédiákból, amelyeket túlélünk vagy belehalunk.