Bővebb ismertető
Részlet a kötetből: Mi, kilencmillióan Ha valaki egyetlen napon nyomon követné, feljegyezné, magnóra venné az országban vagy a világon lefolytatott beszélgetések teljes anyagát, kiderülne, milyen rengeteget beszélünk a családról. Otthon, egymás között, munkahelyen, iskolában és a televízióban is. Néha büszkélkedve, máskor gondterhelten, szeretteinkért aggódva. A családok történelmét vizsgálják az antropológusok, a családok fogyasztását, költségvetését a közgazdászok. A szent családot ábrázolták a reneszánsz festők, a polgári család útját, válságát elemezték a családregények, és a családon élcelődnek a humoristák. De hihetetlenül fellendült a családkutatók - demográfusok, szociológusok, pszichológusok - tevékenysége is. A változó család című tanulmánykötetben (Kossuth Könyvkiadó 1978) csak a hazai szerzők családszociológiai írásaiból összeállított, mindössze két évtizedet felölelő bibliográfia is könyvtárnyi anyagra hívja fel a témában tudományosan tájékozódni kívánók figyelmét. Az itt következő interjúsorozat nem tekinthető e tudományos vizsgálódás részének, folytatásának. Beszélgetéseket adtam csak közre, amelyeket „illetékesekkel" folytattam, a család jelenéről és jövőjéről. Kérdés persze az is, hogy az újságíró kit tekint illetékesnek? Hiszen a szakértelmet helyettesítő tapasztalat vagy a sorstársi együttérzés jogán az élet számtalan területén valamennyien illetékesnek érezzük magunkat. Ezt fedezte fel, ezt gúnyolta ki Móra Ferenc egyik novellájában, amely szerint Magyarországon a legnépesebb foglalkozási ág az orvosoké. A gyógyítás szenvedélye fűti a barátot, a szomszédasszonyt, mindazokat, akik, ha nem is szereztek diplomát és nem gyógyítással keresik is kenyerüket - teljes szívvel és meggyőződéssel osztogatják (kéretlenül is) jó tanácsaikat.