Hitben élni [antikvár]

BEVEZETŐ Hiszel-e? - kérdezte a műanyag szatyrot lóbáló ember a kelenföldi pályaudvar mellett. Miben? - kérdezett vissza a szintén gyengén öltözött társa. Majd ránézett a kezében lévő egyházi szeretetcsomagra. Éppen harangoztak az Ildikó-téri református templomban. Nem hallottam a választ, de egy hét múlva ismét ott állt a kerítésnél. Régi ismerősünk - mondta a lelkész. Nehezen él, vigyázunk rá, amíg lehet. Az Alsóhegy utca sarkán, utcáról alig látni a baptista imaházat, de szinte lenyűgöző, milyen sokszínű életről tanúskodik a belső tér. Sok a gyerek, számon tartják egymást a családok. A lelkész és a gyülekezet vezetői, régen idetartozó családfők ősz felé már számolgatni kezdik: kinek mit lehet majd segíteni, ha jön az ünnep. A Szent Imre előtt misére menet rutinszerűen adom a kétszázast. Mellettem a plébános sorolja, kik mikor szoktak itt állni. Milyen napokon adnak ruhát, élelmet a rászorulóknak. A templomon tavaly egy felirat hirdette a lukácsi jelmondatot: „Evezz a mélyre!". Vajon elég mélyen járunk-e már, vagy még mindig csak felszínt tapogatjuk? Közel egy éven át, hétről hétre találkozva, telefonon beszélgetve, levelezve követtük három fiatal lelkész munká-