"Így lettem rokkant" [antikvár]

ELŐSZŐ A rokkantak otthonát fölkeresőkben, élettörténetük ki-faggatóiban óhatatlanul vetődik fel a kérdéa: Kik vagyunk mi, és milyen jogon kérdezzük őket életük nagy tragédiájáról. Arról, hogy tartós egészségkárosodásuk, rokkantságuk kialakulásában mik és kik játszottak, /játszhattak/ szerepet. Abban az életszakaszban faggatjuk őket, amelyben társaik - minthogy erejük teljében vannak - uj terveket szőnek, uj célokat tűznek maguk elé. A fölkeresett rokkantak szétfoszlott reményeiket, holt-vágáaiyra jutott életük történetét göngyölitik elénk. Vajon hol kezdődött életük törése, egészségük romlása, ez a színtelen, erőtlen folytatásos regény? Sej trendszerük biológiai végtelenjeiben? Vagy talán a szubjektivitásuk által átitatott téveseszméikben vagy éppen abban a valós, nehéz tragédiákkal takarított életu|jukban, mely egészségüket, munkaképességüket, meglevő erejüket kikezdte? S ezáltal betegekké, rokkantakká tette őket? Kutatómunkám során nem tudtam és ma sem tudom elfelejteni a látogatások élményét, a hosszas, meghitt beszélgetések emlékét, a minduntalan elémtáruló "rokkant" sorsokat. Akkor sem feledhetek, ha tudom, hogy többségük a tőle egyáltalán nem függetleníthető körülményekben keresi bajának, betegségének, rokkantságának az okát, hiszen ezek a sorsmagyarázatok többé-kevésbé valós alapokon nyugszanak. Tudom, hogy rendszerint az egészségi állapotban bekövetkező rohamos romlásnak, a helytelen egyéni életvitelnek is jelentős szerepe van a sorsformálásban, de a rokkantak körében végzett kutatási tapasztalatok alapján vallom, hogy leginkább azok