Köztesnépként Európában [antikvár]

A magyar nép európaisága ezeréves. A kontinens szívében remélte a jobb jövőt mindenkor: akár a hódításait, akár a belső megosztottságaiból vagy a túlerőből fakadó veszteségeit mérlegelte. Európaisága persze éppoly egyéni, mint amilyen a svédeké, a portugáloké vagy a cseheké; másságát legfeljebb a nyelvi sziget volta még jellegzetesebbé színezi. Más mérce a ma oly gyakran emlegetett közös európaiság, amely önbecsülése vagy értékvédő reflexe folytán lehet elfogadott eszméje a kontinens valamennyi népének. Nekünk is. A múlt-múlat ás vagy a jövő féltés egyként arra sarkall bennünket, hogy ennek a szövődő új eszme- és magatartásrendszernek alkotótársai lehessünk. Az esélyeink nagyok, talán a történelemben az eddigi legnagyobbak, hiszen a nagyhatalmak szorítása enyhült, malmaik finomabban őrölnek. De könnyelműség volna ismét elfeledni, hogy nemzetünk léte a Kelet és a Nyugat között századokra tekint vissza, mint ahogy az egyoldalú elkötelezettségek kárai és szenvedései sem csupán újkoriak. A keleti és a nyugatig sőt a déli és az északi örökségek keverednek vérünkben és vágyainkban, a földművelő praktikáinkban és a vásárlási szokásainkban, a gyermekvárásban és a földi búcsúzásban.