Saulus vagy Paulus? [antikvár]

Kiadói borító kissé kopottas.
Könyvem tartalma a kötet írásaiból kiderül. Értékük? Éppen tőlem kérdik? Legfeljebb néhány megközelítő koordinátaadattal tudnék szolgálni: a szerző mindig jobbnak véli művét, mint amilyen, a kollégák gyengébbnek, mint amilyen, ellenségei önmagához éppen méltónak, barátai méltatlannak, a család jelentősnek, az utókor jelentéktelennek. Nyilván ez a könyv is valahol e pólusok között helyezkedik el. Heterogén? Az ember is. Nem leltem szabályos és egyetlen műfajomra még mindig? Nem is nagyon kerestem. Hogy úgyis hiába kerestem volna, s a szükségből kovácsolok mentséget? Lehet. Ha mégis - a fülszöveg-hagyományoknak megfelelően - pontosabb meghatározást kellene nyújtanom, félénken annyit mernék mondani, hogy egy (ha szabad ezt a szót használnom) szellemi önéletrajz egyes, kisebb-nagyobb állomásait igyekeztem megörökíteni. Nem elsősorban az utast, nem elsősorban az utat, inkább a kettő viszonyát. S hogy a táj, tehát az utas hangulata, a rögzítésigény, a módszer idegesítően sokféle? Ebben talán a táj is ludas. Nem tehetek róla, hogy mélységesen izgatott Füst Milán esztétikája is és a lóverseny is, hogy nemcsak könyvek, hanem vegyszerek élményét is ki akartam magamon kísérletezni, hogy világnézetem eszmei és érzelmi tartalékai munkám és játékaim közben is mocorogni kezdtek a megörökítés és állásfoglalás igényével, hogy ki szerettem volna kutatni egy Verdi-opera, egy iskolai szakkör és egy kiskocsma okait is. Ez mind-mind volt. Letagadjam? S hogy egymás mellé kerültek? Mit csináljak; bíztam benne, hogy a "különféleségek" megéreztetnek valamit az úticél és az utas magatartása valóságos - vagy talán csak vélt? - egységéből. További tervek? Még vékonyabb kötet, még rövidebb nyilatkozat, kevesebb mentegetőzés, nagyobb állomásokról pontosabb kép, a mondanivaló megkívánta műfajban és formában. Nem lehet előre válaszolni, mert mindig a valóság kérdez, és nehéz kiszámítani, mikor és miből faggatja majd az ember. Abody Béla