Bővebb ismertető
ELiSZÚ
Korrajzok Amerika magyar világáról
Külügyi-diplomáciai pályafutásom harmadik ikszéhez közeledvén a sors váratlanul a nyugati partra vetett. No, nem a Jordán folyó nyugati partjára, amely előző 25 szakmai évem része volt, hanem az Amerikai Egyesült Államok nyugati partjára. Ha vicces szeretnék lenni, akkor bizonyosan azt mondanám, hogy a két nyugati part annyira különbözik egymástól, mint az arab-izraeli konfliktusban az arab és az izraeli álláspont. De, ezt hagyjuk rá most a Jordán folyó nyugati partjára
A Los Angeles-i magyar főkonzulátus, amelynek vezetésére 2007-ben kaptam megbízást, 19 amerikai szövetségi államot felügyel. Az „én" nyugati partom ennek megfelelően egy kicsit különbözik tehát a földrajzi értelemben vett nyugati parttól. Texas-tól Hawaii-ig, Nevadától Washington államig, Alaszkától Kolorádóig, Utahtól Arizonáig sok helyen jártam, de természetesen Kalifornia töltötte ki legjobban az időmet.
A főkonzuli évek alatt rengeteg emberrel találkoztam, óhatatlanul sok-sok magyar kötődésű személy kereste fel a „hivatalt", hogy elintézzen valamit, vagy csak kiönt-se lelkét. Szakmai ártalomként hatalmas mennyiségű információ birtokába kellett jutnom, sok embert kellett meghallgatnom, ahogyan a másikról jót vagy rosszat mond el. Ráadásul kifejezetten társasági lény vagyok, így magam is kerestem a kapcsolatokat.
Hamar rájöttem arra, hogy a konzuli kerületemben élő magyar kötődésű személyek a történetek kifogyhataüan tárházát jelentik. Nem csak egy-egy ember saját történetéről, életéről van szó, ami persze önmagában is nagyon érdekes. Korrajzok, az amerikai magyar közösségi élet különböző oldalai, feledésbe merülő események tűnnek elő az üyen beszélgetések során. Úgy gondoltam, hogy mindeimek legalább egy részét meg kellene menteni a jövőnek, lehetővé kellene tenni, hogy minél szélesebb körben ismerhessék meg az egyébként elkallódó történeteket.
Anélkül, hogy tiszteletlenül párhuzamot vonnék a bartóki és kodályi örökséggel, magam is valójában gyűjtőmunkát kezdtem végezni. El kell mondanom, hogy minél jobban belelendültem, minél több beszélgetést folytattam, annál jobban kezdtem élvezni azt. Az emberek szeretnek megnyílni, szeretnek magukról beszélni, ha látják, hogy a másikat érdekli, amit mondanak. Csak meg kell találni a kulcsot hozzájuk. A beszélgetések témáit lehetetlen csoportosítani. Mindenről szólnak! És mindenkinek! A beszélgetések nem kapcsolódnak egymáshoz, de mégiscsak szorosan összefüggnek egymással.
A projekt elején azt terveztem, hogy száz emberrel folytatok majd beszélgetést. Ahogyan előrehaladtam, észleltem, hogy ebben az esetben olyan hatalmas anyag kerekedne ki, amely egy könyv terjedelmét messze meghaladná. Ezért „visszafogtam" magamat, és leszűkítettem a beszélgetőpartnerek sorát ötvenhatra. Ez egy kicsit jelzi azt is, hogy az itteni közösségben az ötvenhatos emigrációs hullám valóban meghatározó a mai napig. Ezzel együtt az ötvenhat kiválasztott személy nem mind ötvenhatos. A beszélgetőpartnereim magyar identitástudata a közös nevező. Ugyanis mindannyian megőrizték azt, és békében felsorakoztatták amerikai identitástudatuk mellé. Lám-lám! Semmi sem zárja ki egymást, sőt magyarnak és amerikainak is lenni egyszerre, csak egymást erősítő tényezők. Ebből akár tanulni is lehet. Minden beszélgetőpartneremet három szóval vagy fogalommal jellemeztem. Ezek a szavak általában valamilyen szakmára, foglalkozásra vagy foglalatosságra utalnak. Önkényesen választottam ki őket. Jó szemezgetést kívánok a történetekből!
Bokor Balázs