Vörös polip 2 [antikvár]

Bő egy évtizeddel ezelőtt egy szocialista miniszter - neve is van: Katona Béla - óvatlanul azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek (a balliberális kormánypolitikusok akkor még nem voltak antidemokratikusan központilag eltiltva attól, hogy a lojális média mellett az ellenzéki sajtóval is szóba álljanak), hogy "megtörtént a hídverés a szervezett bűnözés és a politika között". A miniszter bizonyára nem beszélt a levegőbe, s hiteles információknak sem volt híjával: akkor épp a titkosszolgálatokat felügyelte. Azóta eltelt egy fél emberöltő, s politika és maffia szemérmes frigye alighanem számos rothadt gyümölcsöt termett. Ma sem tisztázott Magyarországon a pártfinanszírozás ügye, szabályozatlan a lobbytevékenység, gyanúsak a nagyüzemi joghézagok, maszatosak a közbeszerzések. Ezért mondhatja egy vezető polgári politikus ingatag szavahihetőségű, rekordidő alatt lelepleződött ellenlábasairól, hogy a 2006-os tavaszi választásokat nem a programjukkal, hanem a temérdek pénzükkel nyerték meg. Az állítást bajos cáfolni, ha a szürke hétköznapok azt bizonyítják: a "szocialista összeköttetések" a rendszerváltozás arculcsapásaként változatlanul tovább élnek. Dalmi Sándor olyan újságíró, aki ezeket a továbbélő kádári módszereket, stílusbéli bárdolatlanságokat, urambátyám összefonódásokat és nyilvánvaló törvénytelenségeket nem tudja lenyelni, megváltoztathatatlan adottságnak tekinteni. Harcol tehát. A szörnyszülöttet, amit leküzdeni kíván, metaforikusan polipnak nevezi, amelynek magától értetődően vörös a színe. S valóban: az anakronisztikus lábasfejűnek számtalan a csápja, rutinosan működnek a szívókorongjai, még ha félelmetes híre soha nem is lesz már a régi. Dalmi kolléga olykor esztétizál, olykor moralizál, de alapvetően mégiscsak oknyomoz, s ennél aligha tehetne hasznosabbat. Egyelőre mellette a jogállam: a lomha, elkényelmesedett ellenfél nem is igazán érti, mi ez a pimaszság: az öröklött előjogok megkérdőjelezése, a makacs "miért?" kérdések újbóli s újbóli feltevése. Zavarukban visszavonják az első vonalból a KISZ-érában szocializálódott, vészesen lejáratódott politikus asszonyt, de őszinte szembenézésnek, morális megtisztulásnak semmi jele. A hidat nem azért verték, hogy aztán előzékenyen elbontsák. Mit is lehetne hozzáfűzni e végtelenített hajdú-bihari szélmalomharchoz? Hajrá, Dalmi; hajrá, demokraták!