Üzenet a barikádokról [antikvár]

A szerző könyvében hagyományos formájú, megfogalmazású riportok alapján építi fel mondanivalóját. Megszólaltatja az 1956-os forradalom résztvevőit, azokat az embereket, akik közvetlenül a harcokban vettek részt, ma nem viselnek semmilyen politikai státuszt, nem szerepelnek újságokban. Ezek az emberek közvetlenül találkoztak a halállal, mesélnek a félelmeikről, kételyeikről, arról, amiben hittek és amiben nem hittek. S mindaz felmerül napjainkban, hogy vajon érdemes volt-e akkor hadba szállni az orosz megszállókkal, hiszen ez a megszállás olyan sokáig tartott. Elbeszélik mindazt az eseményt, amin átestek, talán már túlságosan is szenvtelenül, hiszen az idő már annyira átjárt rajtuk, és a kommunista diktatúra annyira megviselte őket társadalmilag, anyagilag, emberileg, hogy már nehéz érzelmekkel töltve, indulattal ízlelve beszélni mindarról, ami akkor történt. Ezek az emberek nem tudták magukról, hogy hősök, ezek az emberek hőssé váltak, hiszen a hős soha nem tudja megítélni cselekedetét akkor, amikor megteszi azt. Olyan személyek, olyan emberek beszélik el a forradalmat, akik még eddig hallgattak.