Szent Hilarius [antikvár]

A tetszhalál korszakának minősített jó két emberöltőnyi idő alatt, amely a szatmári békére következett, a független Erdélyre és a mult szabadságharcaira jó magyarok is úgy emlékeznek, mint felelőtlen vállalkozásra, nagyon ártalmas és szégyenpecséttel lezárt zenebonákra. Nemcsak a tárogatókat törte szét az uralkodóház, hanem cenzorjaival mintha összeroppantotta volna az írótollakat is. A kifáradt, elfásult nemzet mintha elveszített volna élniakarását, lendületét, hitét és csak a rodostói apród rovogatta soha el nem küldött leveleit. A barokk ragyogó bőségéből elnemzetlenedő főuraink tündérpalotáin kívül nem hull reánk jóformán semmi. A XVII. század mecénásai, akik hathatósan állottak írók, költők és lelkipásztorok rendelkezésére, a XVIII. század derekára egész familiájukkal együtt kivesztek, vagy legalább is elvesztek a magyarság számára. Patrónusok, fautorok nélkül pedig még nagyon sokáig nem tudnak magyar írók megmozdulni, mert még hiányzik másfajta módja és feltétele a ráfizetés nélkül való és független könyvkiadásnak.