... de maradj halott [antikvár]

Fedlapjai enyhén kopottasak.
"-Gyorsabban! ​- kérte Ron Sadle a taxisofőrt. – A lehető leggyorsabban! Maple utca 547!- …Megnyugodott. Talán… Igaz, a Babolino felé nagy kerülő… ha valaki a Maple utcába igyekszik. – Kösz – mondta a taxisnak. – Hagyja! – Kiugrott. Az utca csendes volt… Fülelt. Nem hallotta közeledő autó zaját. Akkor elindult a kapu felé. Nem volt bezárva. Ez még nem jelent semmit, mondta magában. Nem tudta, liften menjen-e vagy gyalog. Második emelet. A lift lent volt a földszinten. Lehetett volna, érezte, minden egy kicsit másképp. Lehetne másképp… Aztán nekivágott gyalog. Elővette a Webleyt. Felcsavarta a hangtompítót. Ott volt a másodikon. Futtában lépett át Stanton LaGuna holttestén. Valahogy most már több volt ez, mint valóság és rémálom. Plusz-mínusz-valóság-és-rémálom volt. Az előszoba ajtaját… a lakásét… csak be kellett löknie. Víz csobogása hallatszott bentről. Sötét volt. Nem gyújtott villanyt. Kitapogatta az előszoba sima falát, balra volt a fogas, jobbra semmi; a fogas bordásfalként borította a falat; egy léc alá odatapasztotta a fémjelzőt, amely a kezét bizsergette, ha fémtárgy haladt át, burkolatlanul, a síkján… Biztonyosra vette, hogy szükségtelen az óvatosság: akkor már ott járt, ahonnét a vízcsobogás hallatszott… … A halott a fürdőkádba bukva feküdt a hátán, két lába az ég felé állt – akár egy bukott lovas, valami rossz szobor alakjába öntve. Forgatta a Webleyt. Bekapcsolta a bizsergőt a műkezében. Várt."