A fekete szirén [antikvár]

"A fekete szirén fölugrott a helyéről. - Oh, hallgasson! - kiáltotta lángoló arccal. - Ne beszéljen tovább, Stacey! ... Miért kínozza magát is, engem is? Hiszen minden egyes szavában, minden pillantásában ott ég, ott lüktet az erőszakkal visszafojtott szerelem!... Azt hiszi, nem veszem én azt észre? ... Én pedig szeretem magát, Stacey... imádom! Maga az egyetlen férfi ezen a világon, aki iránt igaz, nagy szerelem ébredt föl a lelkemben... Csókoljon meg, Stacey! - Egy csörgőkígyót vagy krokodilt szívesebben csókolnék meg, mint önt, asszonyom! - felelte Burlestone kapitány, s ő is fölállt a székéről. Végigment a szobán, s csak akkor fordult vissza, amikor keze már a kilincsen volt. - Azt mondja, hogy én szeretem önt, Daphne? ...Igen, szerettem nagyon, és...szégyellem magam érte.Hálát adok az Istennek, hogy mindmáig egy szót sem szóltam önnek az én szerelmemről. Remélem, soha ez életben nem kell önt viszontlátnom!..."