A férfi szerint, a nő szerint [antikvár]

Egymás mellett állunk a foltos tükör előtt. A tükörképeink kerülik a szemkontaktust. Ö is, akárcsak én, feketében van, és az enyémhez hasonlóan az ő öltözékét is látható gonddal és figyelemmel válogatták. Egyikünket sem fogták perbe, legalábbis hivatalosan nem, de mindketten tudjuk, hogy hasonló ügyekben mindig a nő ítéltetik meg. A mögöttünk lévő fülkék üresek, ajtóik félig nyitva. A bíróságon ez számít privát szférának. Nem csak a tanúk padján kell odafigyelnünk minden egyes szavunkra. Megköszörülöm a torkom. A hang visszapattan a csempézett falakról, megismételve kicsiben az előtér tökéletes akusztikáját. Itt minden visszhangzik. A folyosókon végigzeng a nyíló és csukódó ajtók hivatalos zaja meg a kiskocsi nyikorgása, amelyen a kézben nem szállítható, túlságosan súlyos aktákat tolják. A magasra szökő mennyezet elkapja a szavainkat, és megváltoztatott alakban dobja vissza őket. A bíróság, a maga lendületes tereivel és túlméretezett termeivel, az arányokkal trükközik. Ez szándékos, és arra szolgál, hogy emlékeztesse az embert a maga jelentéktelen-ségére a bűnügyi igazságszolgáltatási gépezet hatalmához képest, és tompítsa az eskü alatt elmondott szavak veszedelmes, izzó erejét. Az idő és a pénz is eltorzul itt. Az igazságszolgáltatás arannyal táplálkozik; egy ember szabadsága több tízezer