A föld nyelte el [antikvár]

Előhang Az eltűnése előtti hónapok voltak élete legjobb hónapjai. Tényleg. A lehető legjobbak. Mintha minden perc ajándék lett volna a számára, mintha mind azt mondta volna: Itt vagyok, egy újabb tökéletes pillanat. Csak nézz rám, ugye milyen gyönyörű vagyok? Minden reggel szempillaspirállal és izgalommal indult, gyorsuló szívveréssel, ahogy az iskola kapujához közeledett, kibomló örömmel, ahogy megpillantotta őt. Az iskola immár nem valamilyen ketrecnek tűnt, inkább nyüzsgő, reflektorokkal megvilágított forgatási helyszínnek a szerelmi történetéhez. Ellie Mack el se tudta hinni, hogy Theo Goodman járni akar vele. Theo Goodman volt a legjóképűbb fiú az összes tizenegyedikes között. Ö volt azelőtt a legjóképűbb fiú tizedikben, kilencedikben és nyolcadikban. Hetedikben még nem. A hetedikben nem voltak jóképű fiúk. Mind apró, gülüszemű kölyök volt, hatalmas cipőben és túl nagy zakóban. Theo Goodmannek sosem volt barátnője, ezért mindenki azt gondolta, talán meleg. Csinos volt, ahhoz képest, hogy fiú, és sovány. Es egyszerűen, magától értetődőn nagyon kedves. Ellie évek óta álmodozott róla, akár meleg, akár nem. Már attól boldog lett volna, ha a legjobb barátja lehet. Theo fiatal, csinos anyukája minden reggel elsétált az iskolához a fiával. Edzőcuccot viselt, haját lófarokba fogta, és rendszerint egy kicsi, fehér kutya kísérte. Theo meg felkapta a kutyust, megpuszilta, aztán letette a járdára, majd megpuszilta az anyukáját, és komótosan besétált a kapun. Nem érdekelte, ki látja. Nem szégyellte a vattapamacs kutyust, sem az anyukáját. Magabiztos volt. Aztán tavaly egy nap, a nyári szünet után, beszélgetni kezdett Ellie-vel. Csak így egyszerűen. Ebédidőben váltottak néhány szót valami házi