A hallgatás vége [antikvár]

Stanburyre különös csend borult. Sűrű, mindent beborító csend, mintha a világ megállt volna. Valószínűleg, gondolta, mindenki elment. Talán vásárolni. Bár furcsa lett volna, mert aznap reggel senki sem említett ilyesmit, pedig általában az ilyen terveket meg szokták beszélni. Mint ahogy mindig mindent megbeszéltek. Kivéve azokat a dolgokat, amelyek miatt összedőlhetett volna az egész állványzat. De ebbe nem tartozott bele, ha valaki vásárolni megy. Ám ez a csend mélyebbre hatolt. Azon tűnődött, mi lehet most olyan más, de nem tudott rájönni. Talán azért, mert annyira fáradt volt. Az elmúlt napok eseményei, a reggeli rosszullétek, a szokatlan meleg Nem emlékezett arra, hogy valaha is ilyen tartósan meleg lett volna áprilisban. Eddig úgy tűnt, hogy jön egy kis lehűlés, de most megint visszatért a nyomasztó fülledtség. Messzebbre sétált, mint tervezte, majdnem végig a birtok körül, át a nyugati kis erdőn és a déli dombokon. Csak most vette észre, hogy menynyire izzad, hogy az arca nedves, a haja a nyakára tapadt, és zihálva kapkodja a levegőt. Barney, a kölyökkutya gumilabdaként lőtt ki előtte, és olyan élénk volt, mintha aznap még nem sétáltak volna. Általában ő is jó formában szokott lenni, de az elmúlt hetekben rosszul aludt éjszaka, és sokat hányt. Most, a harmadik hónap vége felé a helyzet picit javulni látszott, de még mindig nagyon gyengének érezte magát. Ráadásul túl melegen is volt öltözve. A kabátját már korábban a csípője köré kötötte, amikor a magasan fekvő réteken gázolt át. Néhányszor azon kapta magát, hogy óvatosan körülnéz. Hosszú, magányos sétái során többször is találkozott vele. Mintha csak azért várta volna, mert biztos volt benne, hogy eljön. Szövetségest érzett benne, és talán nem is tévedett olyan nagyot. Ami persze azt jelentette, hogy megszegte a csapat legfőbb szabályát, de néhány napja már azon töp-