A ház [antikvár]

Részlet: Jack Tegnap éjjel megint kint voltak a rendőrök. A vendégszoba ablakából figyeltem őket a házunk mögötti kis átjáróban. Nem láthattak meg. Nem hiszem, hogy megláthattak volna. Különben pedig, mi van, ha mégis? Nem mintha bármi rosszat tettem volna. Az ilyesmi tökéletesen természetes dolog, nem igaz? Az autósok is lassítanak egy baleset helyszínéhez érve. A rendőrök talán inkább azt furcsállták volna, ha nem bámészkodom. Mármint, onnan, ahol álltam, nem láttam, de lefogadom, hogy a többi szomszéd is ezt tette. A villany mindenhol leoltva. Mindenki diszkréten a függöny leple mögé húzódott. Csak az nem tetszett, hogy az a benyomásom támadt, mintha odakint mindenki lopva engem figyelne. Mintha csak színjáték volna a rendőrök jelenléte odakint, éjnek idején. Emlékeztető. Te jó ég, ez kemény. Keményebb, mint vártam. Kitalálni, hogy hol kezdjek bele, talán ez a lényeg. Nem vagyok Syd. Tudom, mi jár a fejében, milyen következtetéseket vont le máris, de én máshogy dolgozom fel a történéseket. Ha vele kezdünk, nem tudom, hol lyukadtunk volna ki, és szinte biztosra veszem, hogy fogalmam se volna, onnan hogyan tovább. Számomra, gondolom, az egyetlen logikus döntés, ha annál a napnál kezdem, amikor először láttuk a házat. Ez még áprilisban volt. Most szeptember van. Szeptember tizennegyedike. Hajnali 3.17, egészen pontosan. Syd ágyban, én