A klub [antikvár]

Féltávnál már nyilván világos volt, hogy nem jutnak ki a szárazföldre a Land Roverrel. Nem jutnak ki, mert közel a dagály, és messze a part. Mit tehet ilyenkor az ember a szigetről kivezető töltésúton, amely csak egy helyen öblösödik ki, hogy elférjen egymás mellett két jármű? Amúgy maximum másfél autónyi széles, és apálykor is csak ötven-hatvan centivel emelkedik ki a sárból. Ipszilonforduló-val kár próbálkozni, rükvercben pedig aligha jutsz vissza a szigetre éjszaka, mattrészegen, kölcsönautóval, amelyben először ülsz. Ha hátranézel, a szigetet látod. Még dúl a buli, pukkannak-sis-teregnek a petárdák. Előtted pedig, úgy másfél-két kilométernyire, felsejlik a falu sziluettje. Látod a kikötő diszkréten ragyogó, narancssárgás fényeit meg egy-két emeleti ablakot, ahol ég a villany. Na, hogy döntesz? Az ösztönöd azt súgja, hogy taposs bele, és próbálj szerencsét hatvannal, hetvennel, nyolcvannal a vaksötétben, úgy, hogy a fényszóró mindig csak a soron következő, kiszámíthatatlan ívü kanyart világítja meg Ráadásul fekete hullámok csapnak át a kacskaringós töltésúton, ahol még sosem jártál, és amely egyre keskenyedik, majd a semmibe vész. Dudálhatnál, villoghatnál bőszen, de ha észre is vesz valaki kint, a szárazföldön, és hívja a parti őrséget, ugyan mit tehetnének? Hiszen az idő villámgyorsanfogy, és még nagyon messze vagy. Aztán már nemcsak az borzaszt el, ami történik, hanem az is, ami pár perc múlva történni fog. Mert nagyon könnyű elképzelni, bármilyen tompa, zavaros, ködös az agyad. így is hamar rádöb-