A lány, akit elvesztettél [antikvár]

Előszó Könnyű volt egyedül maradni a férfival. Egyenesen a nő kezére játszott, akinek nem kellett mást tennie, mint a férfira mosolyogni. Nevetni a viccein. Megjátszani, hogy érdekli a mondandója. De most ott voltak a férfi lakásán, a városnak egy olyan részén, amelyet a nő alig ismert, és ha nem vigyáz, az irányítás könnyen kicsúszhat a kezéből. - Ez az otthonod? - kérdezte, miközben körülnézett, felmérte a kevés bútort és a csupasz fehér falakat. Úgy nézett ki a hely, mint egy bútorbolt bemutatóterme, semmi jele nem volt annak, hogy bárki is élne itt. A férfi bólintott, magához húzta a nőt, keze lesiklott a szoknyáján. Hideg volt a bőre, és a nő érezte a whisky szagát a leheletén, amikor a férfi hozzá hajolt, esetlenül kereste a szájával az övét. A nő egy pillanatig hagyta, hogy csókolja; aprócska áldozat volt ez az igazságért cserébe. És ma éjjel kideríti az igazságot, bármibe kerüljön is. Megesküdött magának, hogy mielőtt véget ér ez a nap, tudni fogja a választ. - Áruld el, mire utaltál a múkkor - mondta a férfinak, egész testével hozzásimult, érezte, milyen kemény a farmerja alatt.