A legjobb kép róla [antikvár]

Richmond, 1986. július 23. - Ella ! El-la - kúszik fel anyám hangja a lépcsőn, miközben a vázlattömb fölött görnyedek, és a kezem villámgyorsan cikázik ide-oda a rajzlap fölött. - Hol vagy? - Megmarkolom a ceruzát, kicsit jobban kiemelem az orr körvonalait, aztán beszínezem a szemöldököt. - Megkukultál? - Most jöhet a haj. Frufrus? Vagy hátrafésült? Nem emlékszem. - Gabri-el-la! - Tudom, hogy nem kérdezhetem meg. - A szobádban vagy, szívem? - Amint meghallom anyám könnyű szökellését a lépcsőn, lágy frufrut rajzolok a homlokra, kicsit elmaszatolom, hogy sűrűbbnek hasson, majd gyorsan besötétítem az állat. Szemügyre veszem a rajzot, és megállapítom, hogy hasonlít. Legalábbis azt hiszem. Honnan is tudhatnám? A férfiarc most olyan homályos, mintha csak egyszer láttam volna, akkor is álmomban. Becsukom a szemem, és tudom, hogy ez nem álom. Látom.