A második esély [antikvár]

Részlet a műből: Első fejezet Michael az íróasztalon könyökölt, borostás állát két tenyerébe támasztotta, és megbabonázva meredt az egyszerű, ám nagy szeretettel kifaragott fakeretbe szorított fényképre. Fogalma sem volt róla, mióta ülhet így, mozdulatlanságba dermedve. Karjai már teljesen elzsibbadtak, mégis képtelen volt levenni a tekintetét a rendkívül csinos, megejtően fiatal teremtésről, aki a képről mosolygott rá. Vállig érő, szőke hajába bele-belekapott a sós, tengeri szél, szabaddá téve szív alakú, napbarnított arcát. A sugárzóan kék szempár színe és tisztasága vetekedett a háttérben megcsillanó tenger átlátszó akvamarinjával. Michael szívéből fájdalmas sóhaj szakadt fel, s amint lehunyta kialvatlanságtól duzzadt, karikás szemét, szinte hallotta, ahogy a lágy hullámok nekiverődnek a mólónak, s érezte, ahogy homokba süllyedő, mezítelen bokáját körülölelik a hűsítő habok. Hirtelen Sarah csilingelő kacagása ütötte meg a fülét: - Fussunk versenyt! - kiáltotta pajkosan, és már le is dobta addig a vállán himbálódzó, összekötött szandáljait egy elárvult nyugágy mellé. Michael sebesen kinyitotta a szemét, hogy elmeneküljön a gyönyörű, ám túlságosan kínzó emlékek elől. Végül feladta a küzdelmet, fejét a karjára hajtotta, és átadta magát az édes ábrándozásnak. Akkoriban az apja asztalosműhelyében dolgozott. Adam Larson valóságos művésze volt a szakmájának,