A pöttöm boltkóros [antikvár]

Részlet a könyvből:"Oké. Semmi pánik. Én vagyok a főnök. Én, Rebecca Brandon (született Blomwood) vagyok a felnőtt. Nem a kétéves lányom. Csak abban nem vagyok biztos, hogy ezt ő is tudja. - Minnie, édesem, add ide nekem azt a pónit! - Próbálok nyugodtnak és magabiztosnak tűnni, mint Sue dadus a tévében. - Póóóóni! - Minnie szorosabban ragadja magához a játék pónit. - Nincs póni. - Enyém! - kiáltja hisztérikusan. - Éééén póóóónim! Pffff. A kezemben egy rakás bevásárlótáska, az arcomról folyik a víz, és tényleg meglennék e nélkül. Pedig minden olyan jól ment. Bejártam az egész bevásárlóközpontot, és az utolsó karácsonyi ajándékokat is megvettem a listáról. Minnie-vel épp a Mikulás kuckójához tartottunk, és csak egy pillanatra álltam meg, hogy megnézhessek egy babaházat. Erre kislányom kikapott egy játék pónit a kirakatból, és most nem volt hajlandó visszatenni. Én meg itt állok a Póni-Gate kellős közepén. Egy anya megy el mellettem szűk J Brand farmerben, kifogástalanul öltözött kislányával; kapok tőle egy Anya-mustrát, amitől összerezzenek. Mióta Minnie megszületett, megtanultam, hogy az Anya-mustra még a Manhattan-mustránál is kegyetlenebb. Az Anya-mustránál nem csak a te ruháidat mérik fel és becsülik meg az utolsó fillérig egyetlen pillantással. Ó, nem! A gyereked ruháját is megfigyelik, a babakocsi márkáját, a pelenkahordó táskát, hogy milyen rágcsát adsz neki, illetve, hogy a gyerek mosolyog-e, taknyos-e vagy üvölt. Tudom, sok ezt mind egyetlen pillantással felmérni, de higgyék el, az anyák rengeteg mindent képesek egyszerre csinálni."