A sötétség lángjai [antikvár]

A legenda folytatódik. Ukrajna fagyos, sík, kihalt sztyeppéin, a havas teleken, amikor kint szélvihar tombol és a sötétség úgy időz a tájon, mint egy nem szívesen látott vendég, nagyanyám odahúzódik az olajkályhához, melengetve öreg csontjait, és odahív magához. Ha megkérem, régi orosz legendákat mesél: Marjuskáról, a gyönyörű varrónőről, akit Halhatatlan Kasej tűzmadárrá változtatott, Szadkóról, a zenészről, aki feleségül vette a tenger királyának leányát. Amikor már nagyon késő van, és a szél dühösen rázza az ablakot jeges ujjaival, megkérem, meséljen másfajta történeteket - olyanokat, amik megijesztenek és kísértenek. Legtöbbször ilyenkor elfordítja a fejét és nemet mond. Néha azonban vonakodva belefog a Sötétség legendájába, amelyben Konsztantin Varinszkij szerződést kötött az ördöggel... és a hangja megremeg. Ezer évvel ezelőtt történt, és nagyanyám néha így mondja, máskor úgy, de a lényeg ugyanaz marad...