A spanyol nyakék [antikvár]

Hosszú ​és széles a nők országútja, szokta mondogatni Miguel, a tehetős és jóképű spanyol férfi, és nem a levegőbe beszélt. Végigjárta ezt az utat oda és vissza, s csak ő tudja, hogy nem pusztán szoknyavadász hajlandóságai hajtják, hanem egy csalódás, egy ifjúkorában megélt szörnyű nap máig kísértő emléke. Elment tőle valaki, őt próbálja hol elfelejteni, hol felidézni a meghódított asszonyok segítségével, őt keresi két hosszú évtizeden át, a fiatalkori szerelmet, aki ott is van az életében és nincs is. De reméli, sőt sejti is, hogy egyszer visszajön, és ugyanakkor fél is tőle. Fél, mert az egykori lány gyakran megjelenik neki, először csak éjszaka, az álmaiban, majd később fényes nappal is, és mind kísértetiesebb, misztikusabb körülmények között, amiben egyre fontosabb szerepet játszik a családi örökség, egy régi nyakék, egy többszörösen elrabolt, különös ékszer. Miguel tévelyeg a szépasszonyok szoknyája és a nyakék körül, már nem akar mást, csak megállapodni végre, találni egy társat, majdnem mindegy, hogy kit, félvilági nőt, szajhát, tiszta szívű fiatal lányt. De a nyakék szava erősebb, a férfi érzékeli már, hogy az ékszer különleges, természetfeletti tulajdonságokkal van felruházva, nem képes ellene tenni semmit, végig kell járnia az utat, amelyen ott lebeg annak a régi, fiatalkori szerelemnek az árnya is. Vagy nemcsak az árnya? Vajon találkoznak-e még testi valójukban is, segít-e nekik az ősi ékszer? A választ csak a Spanyol Nyakék tudja, és a regény végén az olvasó.