A vétkes [antikvár]

ELŐSZÓ A mamám gyakran mesélt nekem történeteket az apámról. Az első szerint, amire emlékszem, egyiptomi herceg volt, aki el akarta venni az anyámat, és mindörökre Írországban maradni vele, ám a családja arra kényszerítette, hogy térjen haza, és vegyen el egy arab hercegnőt. Jó mesemondó volt az én anyám, amint leírta apámat, akinek fűszer- és fenyőillata volt, hosszú ujjain pedig ametisztgyűrűket viselt, amelyeken táncolt a fény. Én ott hevertem a lepedő alatt elterülve, verejték borított, mintha fürödtem volna. Tél volt, de a cég központilag szabályozta a fűtést az egész társasházban, és a felső szinteken nem lehetett kinyitni az ablakokat. A történetet mélyen magamba temettem, és ott őriztem. Akkor még kicsi voltam. A történet hatására fenn hordtam az orromat, egészen nyolcéves koromig, amikor elmeséltem a legjobb barátomnak, Li-sának, aki majd összecsinálta magát a nevetéstől. Néhány hónap múlva, amikor az élmény már nem sajgott annyira, az egyik délután bemasíroztam a konyhába, csípőre tettem az ökleimet, és követeltem, hogy megtudjam az igazat. Anyámnak szeme sem rebbent, kispriccelt egy kis súrolószert, majd arról mesélt nekem, hogy apám orvostanhallgató volt Szaúd-Arábiából. Anyám akkor találkozott vele, amikor a nővérképzőbe járt. Sok kedves részletet mesélt anyám a hosszú ügyeletekről, a fáradt nevetésekről, arról, hogyan mentettek meg egy srácot, akit elütött egy autó. Mire anyám rájött, hogy én úton vagyok, az orvostanhallgató visszatért Szaúd-Arábiába, és nem hagyta meg a címét. Édesanyám otthagyta a főiskolát, és megszült engem.