Alfahímek [antikvár]

Bevezetés Adan a ház végéhez cipelte a létrát, és felnézett az erkélyre. A nystads-gatani, magasfoldszinti lakásba egyszerűen bejuthat, nem lesz nehéz nekitámasztani a létrát az erkély korlátjának és felmászni rajta. Mégis érezte, hogy mindjárt betojik a félelemtől. De tényleg. Már-már látta lelki szemei előtt, ahogy a létra tetején mászik, a gatyáján pedig egyre terjed a bama folt. Pedig ami azt illeti, öreg volt már az ilyesmihez. Tizenkilenc évesen már nem kakál be az ember. Olyat az általános iskolában szokás legfeljebb. És méltóságán alulinak is tartotta volna. De mit csináljon? Ha Surri megparancsolt valamit, azt meg kellett tennie. Óvodáskomktól fogva ismerték egymást ők ketten, egy birtokon nőttek fel, és egy focicsapatban játszottak. Adan és Surri apja szomszédok voltak már az óhazában is. - Bakoolban, Szomáliában nem foglalkoztunk többet egymással, mint amennyit muszáj volt - szokta mondogatni az apja. - De itt mindenki azt hiszi, egy család vagyunk, sőt egy és ugyanaz az ember Apjának igaza is volt, meg nem is: Surri olyan volt neki, mint egy testvér. Egy olyan testvér, aki disznó módon bánik vele. Adan a tapadós felületű kesztyűn keresztül is érezte, milyen hideg az erkély korlátja. Annyi rutinja már volt, hogy kesztyűt húzzon, hiszen a régi nyilvántartásokban minden bizonnyal szerepel az ujjlenyomata. Meglehetősen nagydarab volt, vagy száztíz kiló, mégis finoman fogta a kezében a csavarhúzót, mintha az ujjai valójában már vágytak volna erre, jóllehet az utóbbi időben átlagos életet élt; autós futárként dolgozott az apja főnökének, popcornt rágcsált, és a Liike Cage meg a Fauda sorozatot nézte esténként a barátnőjével. Két héttel ezelőtt azonban feltették neki a kérdést, nem akar-e némi zsozsót keresni. Semmi törvénybe ütköző, csak egy egynapos munkát kell elvégeznie a régi barátság kedvéért. A hülye mond csak nemet, egy ilyen ajánlatra.