Amíg lélegzem [antikvár]

"Úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Leslie rohant kifelé az erdőből, de szinte pillanatok alatt bőrig ázott. A fák egyre ritkábbá váltak előtte, s a sűrű csőfüggönyön keresztül végre felfedezte az utat. Hatalmas villám vágtra ketté az eget. Hamarosan vészjósló moraj követte. Leslie se látott, se hallott már a félelemtől, ahogy rákanyarodott az erdei ösvényről az útra. Ebben a pillanatban csikorogva fékezett mellette egy autó. A földbe gyökerezett a lába rémületében. - Úristen! - motyogta elfehéredve a kiszálló férfinak. - Halálra ijesztett! Egész testében reszketve dőlt egy fatörzsnek. - Leslie! A hang ugyanolyan erővel hatott rá, mint a villanás néhány perccel ezelőtt. Kezét görcsösen a hasára sorítva bizonytalanul nézett fel. Zavartan pislogott. Tőle néhány méterre valóban Dr. Seamount állt, és nem törődve a zuhogó esővel, csak mosolygott rá azzal a rég elfelejtettnek hitt, kedves mosolyával. Leslie szeme óriásira tágult. Az öröm feltartóztathatatlanul áradt szét az arcán. A férfi közelebb lépett hozzá..."