Amíg a lányod voltam [antikvár]

ELSŐ FEJEZETAmint megkaptuk a szabadon bocsátási papírokat, Noah meg én már rohantunk is. Átöltöztünk. Parókát vettünk. Jellegtelen kocsiba ültünk. Tettünk egy-két kört, hogy biztosan ne kövessenek, aztán délnek hajtottunk, bár keletre akartunk menni. Megszerveztük, hogy San Franciscóban egy rám nagyon hasonlító lány felüljön egy Hawaiira tartó gépre.Hú, ezt nagyon jól kitaláltam, gondoltam.De nyilván már tudják, hogy annyira mégsem.Egyébként nem hihette senki komolyan, hogy majd most csak úgy felszívódom, nem? Hogy majd meghúzom magam, és elvonulok a sötétbe. És majd keresek, mondjuk, egy szigetet jó messze, meg egy plasztikai sebészt, egy fehér kerámia álarcot és egy fojtóhurkot. Ugyan már.De azt nem terveztem soha, hogy idáig jutunk. Nagy különbség van aközött, hogy csak úgy felfigyelnek az emberre, meg aközött, hogy tényleg odafigyelnek rá, és ja, akkor híres lesz, meg mindenféle spéci cipőkben jár, de hát én nem vagyok egy Lindsey Lohan. Értem én, hogy mit jelent a csökkenő hozadék" fogalma. Hogy nem tudtam én sem az igazat - azt nem bírtam elviselni. Azért vagyok itt.Tudták, hogy minél több mindenre emlékszik az ember, annál jobban kitágul az, ahogy a saját személyes idejét érzékeli? Nem, tényleg! Vannak róla tanulmányok meg minden lófasz. A halált, mondjuk, sosem tudjuk lefutni, de ha