Au revoir á Paris [antikvár]

ELSŐ FEJEZET David párizsi apartmanjában voltunk azon az éjszakán, amikor a nő a metrósínek közé esett. Késő július volt, olyan füllesztő, mogorva este, amikor a város szíve pattanásig feszül, ahogy felkészül az augusztusi utolsó nagy pörgésre. A kereskedők úgy sürgetik a vásárlóikat, mintha forgalmas kereszteződésből szeretnének kihajtani. A gyerekek izgatottan nyüzsögnek, a fiatalok kiáltása a tikkadt nyári levegőn keresztül hallatszik. Kevesebb mint egy héten belül mindenki elmegy, és már alig várják. Még soha nem voltam Párizsban annyi ideig, hogy ezt én is átérezhessem. Aznap este a Zeneakadémián egy hangversenyen voltam Daviddel. Meglepetésajándék volt, romantikus gesztus. - Ez a tiéd - mondta, és az étkezőasztalon felém csúsztatta a borítékot. Grace-nek. Ez állt rajta fekete töltőtollal gyönyörűen megrajzolt betűkkel. Mindig így ír. - Rengeteget dolgoztál. Én pedig - felállt, odajött mellém, átkarolt, és csókot lehelt az arcomra - pocsék pasi voltam. - Mondhatnánk így is. Dávid soha nem volt pocsék pasi. Mindig mindenre gondol és semmit sem bíz a véletlenre - ettől is olyan vonzó.