Az áruló jel [antikvár]

Szinte tökéletes szélcsend volt. Brok, a farkaskutya szemlátomást egy irányba szimatolt: valamivel alattuk, a műúttól balra, az árkon túl alacsony bozótos nőtt. - Amott? Akkor gyerünk... - Nezbeda őrmestert nyugtalanság fogta el. Brok talán még sohase félt ennyire. A kutya nem tágított a lábától. Néhány lépés után a bozótosban valami fémesen megcsillant a napfényben. Nezbeda kilépett. A kutya vinnyogni kezdett. - Kuss! A szentségedet!... A bozótos szélén egy robogó hevert. Nezbeda átugrotta az árkot. A kutya az országúton maradt. A robogó mellett nem volt senki. A fű körös-körül nedvesen csillogott a friss harmattól. Nezbeda széttolta az ágakat, hogy megnézze, ugyan mi lehet itt az, ami a kutyát ennyire felizgatta. És megdermedt. Mert egy sikeres embervadászat eredményére esett a tekintete...