Azt te csak hiszed, Bébi! [antikvár]

Borítói kissé kopottasak. Fedlap szélén a védőfólia enyhén feljött.
„Bentről ​kis zajt hallott. Akkor hirtelen szétrobbant az ajtó. Hat golyó, gyors egymásutánban, halk pukkanások kíséretében szitává szaggatta. Különös módon a Maurren Deligaritz névjegy ép maradt. Bent egy pillanatra csend lett. Ron hörögve vágódott le a folyosón és lőtt. Eszelősen eresztette az utolsó három lövedéket mind a névkártyába. Az ajtó mögül is hörgés volt a válasz. Aztán semmi. Ron gyorsan újra töltött, és oldalt vetette magát, vissza a falhoz. Ha a benti valaki egyedül volt, talán meg is volnánk, gondolta. És a legjobb lenne a fél százdollárossal odébbállnom, tette hozzá. Akkor már tüzelt is a zárra. Még három lövés lehetőségét meghagyta. Fölemelte a farudat, lassan kihajtotta az ajtót. Közben még egyet lőtt. Válasz nem jött. Odabent sötét volt. A benyílóban egy kreolbarna arcú, őszülő hajó, negyvenes férfi hevert. Hanyatt vágták a lövések. Lopiccolo azt mondaná rá, gondolta Ron Sadle, hogy még seggre is ültél a csodálkozástól, pajtás! Így van ez, ha minden összejön. Hevert, de mintha ült volna, valahogy a nyaka zárt be derékszöget a falnál a testtel. És a fej olyan hangsúlyos volt, olyan jelentős, hogy ez a kis függőleges is az ülő testhelyzet képzetét idézte fel. Ron nem tudta levenni szemét a jelenségről. A három golyó, amelyet az ajtó névjegykártyáján át lőtt be, telitalálat volt… Ki ez az ember? – gondolta. Miért volt itt? Lehajolt, hogy iratokat keressen…”