Csendes hazugságok [antikvár]

Előhang Öt évvel korábban Jóban-rosszban. Ezt jelentené a házasság, nem igaz, Zach? De számunkra már nem, most, miután meghaltál. Az a néhány megjelent gyászoló már hazafelé szállingózik. Halvány, de barátságos mosolyokat vetnek felém, kétségkívül minden tőlük telhetőt megtéve, hogy mellőzzék az afféle kérdéseket, hogyan és miért tetted, amit tettél. Mert lehetetlen, hogy az ember ne gondolkozzon el mindezen, Zach. Hálás vagyok, hogy senki sem érdeklődött, miért nincs virrasztás. Egyszerűen nem tűnt helyesnek az adott körülmények között. Lehetetlenség lett volna, bár majd belepusztulok, hogy nem tehetem. Freya itt sír a karomban. Remélem, még túl kicsi ahhoz, hogy felfogja, épp az imént mondtunk örökre búcsút a papájának. Hogy soha többé nem fog téged látni. - Minden rendben - mondom neki. - Hazamegyünk. Minden rendben lesz, ígérem. - Papa - tiltakozik két hüppögés között. Sós könny csípi a szememet, miközben beteszem a babakocsijába és bekötöm, de visszapislogom őket; nem hagyhatom, hogy Freya lássa, mennyire küszködöm. - Papa, papa, papa! - A Freya gyerekhangján kimondott, mégis hatalmas szavak visszhangoznak a templomkertben,