Deformáció [antikvár]

Első fejezet A kislányoknak végre sikerült összhangba hozniuk a hinták mozgását. Egymás kezét fogták, és visongva nevettek, ahogy egyre magasabbra lendültek. Az anya a telefonját nyomkodta, de Alicia, aki úgy húsz méterre ült egy padon, látta az örömöt az arcukon. Két testvér tökéletes összhangban. Mintha egy test, egy lélek lennének. Hideg volt, pár fokkal fagypont alatt. A lába szinte teljesen elgémberedett, de a legnagyobb meglepetésére nem akaródzott elindulnia. Pedig nem voh szokása gyerekeket figyelni a játszótéren. Rendes körülmények között taxival ment haza a munkahelyéről. Megengedte magának ezt a luxust, hogy ne kelljen elviselnie a buszon ülök tekintetét. Ma azonban lesétálta a három kilométert a Raw Karlstad szívében álló irodájától a norrstrandi házáig. A délutáni nap olyan kellemesen melegített, hogy megállt az otthonától egy saroknyira, és letelepedett erre a padra. A lábával a hóba rajzolgatott, és arra gondoh, milyen jó napja volt. Biztos a holnapi is ilyen lesz. Meg a holnaputáni. Mosolyogva megrázta a fejét. Alicia Bjelke úgy gondolkodik, mintha egy önsegítő könyvből olvasná. - Pisihii kell! A kisebbik lány kiáltására az anya felnézett a telefonjáról. Aliciának nem volt gyereke, de el tudta képzelni, milyen nehéz lehet lehámozni egy overalh. Az anya a játszótér mellett álló fehér faépü-lethez vitte a gyereket. A nagyobbiknak a lelkére kötötte, hogy ne