Ébredés [antikvár]

A kék égbolt álomszemen remegett felette, mintha csak egy látomás volna, mely a szürreálisán ható jelent körbefogta és magába zárta.Pislogással igyekezett kitisztítani a tudatát, és meglepetten sóhajtott fel, hogy szemei engedelmeskednek az agyának. Ahogy látása kezdett kitisztulni, úgy vált egyre érezhetőbbé a fájdalom a hátában, valami könyörtelenül szúrta a gerincénél. Csontjai megroppantak, ahogy megmozdult és átfordult.Sűrű farengeteg ölelte körbe, a talajt élénkzöld moha borította, míg a szem ellátott. A mohatenger néhány száz méter után alábukott a lejtőn, mely mögött már csak a fakoronák színes kavalkádja töltötte be a teret. A távoli háttérben az öböl bukkant fel, melyet teljesen körbezárt a hegyvonulat. Ennek ellenére sejtette, hogy nem egy tavat lát, hanem a tengernek egy apró részét, amely a félszigetek között valahol kikanyarodva összeköttetésben állt a nagyobb víztömeggel. A jégtömbök, melyek mozdulatlanul és méltóságteljesen pihentek a vízben, néma örökként óvták az öböl nyugalmát.