Egy gyilkos naplója [antikvár]

Tekintetemmel a mező színes virágait pásztáztam, míg Candy izgatottan hadarta percek óta a telefonba a sztorit, milyen olcsón jutott a régóta vágyott, piros Chanel-táskához. Legalább három hónapja megőrült érte, amióta meglátta egy méregdrága, belvárosi üzlet kirakatában. A múltkor megnéztem én is, tényleg gyönyörű, így hát, teljesen átéreztem a zsákmányszerzés keltette izgalmát. Épp azt akartam kérdezni tőle, mi van a táska mellett látott, izgalmas, kis toppal, amely színben is épp stimmelne, mikor feltűnt, hogy pár méterre tőlem, a mező közepén álló Róbert bődületesen döbbent arccal mered rám, a többiek szintúgy, majd mindenki ordítozni kezd: — Basszus, ne mozdulj! — Meg ne mozdítsd a lábad, Carrie! — Ezt a hülye picsát! Nem hiszem el Ne mozdulj! O-ó! Vajon mi a francot csináltam? Lenéztem a lábamra, amire mindannyian elborzadt arccal meredtek. A dögös, tíz centiméteres sarkú Prada-cipőm volt rajtam, hát ezt már megszokhatták, igaz ugyan, hogy nem igazán bűnügyi helyszínelésre való, de hát egy nő adjon magára minden körülmények között. Aztán az arcomba szökött a vér, érezve a helyzet kínosságát. Mikor csörgött a telefonom, arrébb lépdeltem a helyszíntől Candy fecsegése közben feltűnt ugyan, hogy kissé süppedős a talaj, de nem néztem le. így utólag belátom, hogy nagy hiba volt, ugyanis nem a talaj süppedt. Nem bizony. A dögös kis cipőm sarka épp a szegény, néhai Mrs. Green enyhén tocsogós állapotban lévő mája közepébe fúródott. Ez a baj a darabolós gyilkosságokkal, gondoltam fülig vörösödve. Helyszínelünk, helyszínelünk, az ember lánya azt hinné, hogy már minden szerv előkerült, aztán tessék: egy kósza máj a fűben, és máris készülőben az újabb letolás. De hát megtörtént, nem lehet visszaforgatni. Szembenéztem a gyilkos tekintettel rám meredő kollégákkal, aztán újra a fülemhez emeltem a telefont. — Candy — suttogtam bele elhalóan. — Most le kell tennem. Kis ciki van. Széttapostam Mrs. Green máját. 5