Egy titokzatos özvegy Londonból [antikvár]

Részlet a műből: "A klong közepén egy hosszúkás csónak ringott. A víz áramlata vitte magával, lassan, meg-megpörgetve, mintha gyászzenére járna keringőt. Messziről üresnek látszott. De ha egy hangjaó, ahogyan itt a nyújtott farkú csónakokat nevezik, a közelébe került, hirtelen elkanyarodott tőle, és sebes evezőcsapásokkal igyekezett a parti viskók felé. A motorcsónakok sem álltak meg, sőt felbőgtek, és elszáguldoztak, mintha menekülnének. A klong, mint minden este, teljes sötétségbe merült. A cölöpökre épített házikókból vetődtek enyhe fények a csatornára, de a víz sem verte őket vissza, mintha vak lenne. Ilyenkor már nem járnak csónakok a széles kanálisokon. Néhányan, többnyire férfiak, a házak falába, cölöplábaiba kapaszkodva fürdenek, az asszonyok mellettük edényeiket mosogatják, de szótlanok. A sötétség a démonoké, akik ellopják a házioltárokról a szerényke áldozatot, s éles vijjogással veszekszenek rajta. A háziak behúzódnak a szőnyegeikre, s úgy tesznek, mintha semmit sem hallanának, a síró gyerekeknek is befogják a száját. Majd jön Saduak, a démonok királya, s rendet teremt. Amikor elfogytak az áldozati ételek, a csillagok háborítatlanul tündökölhetnek az égbolton, s az éjszaka csendje körülöleli a klongot. Ezen az éjszakán is minden fáradt csónakot a cölöpökhöz kötöztek. Egy kivételével."