Egyetlen igazság [antikvár]

A tél már októberben megérkezett. Időjárási szempontból furcsa év volt ez. A tavasz csak május végén köszöntött be. Hó hullt a fehér diáksapkákra mind a hagyományos és népszerű tavaszünnepen, mind a másnapi, lényegesen gyérebben látogatott május elsejei felvonuláson. A nyár június végéig váratott magára: a hőmérséklet csak Szent Iván éje után egy héttel emelkedett húsz fok fölé. Cserébe viszont a meleg egészen szeptember közepéig kitartott. Október nyolcadikán pedig megint itt volt a tél. Vékony, fehér púderréteg fogadta az uppsalaiakat, amikor reggel felhúzták a redőnyeiket. A bő négy hónap hó nélkül természetesen a klímaváltozás tagadóinak malmára hajtotta a vizet. - Nem úgy tűnik, mintha globális felmelegedés lenne, ha engem kérdezel. - Senki sem kérdez téged - szerette volna mondani Klara, amikor meghallotta ezt az elcsépelt közhelyet, és látta azt az önelégült vigyort. A klímaváltozás vitathatatlan tény volt. A hároméves környezettudományi tanulmányok Lundban és a fenntartható fejlődés témájában tett mestervizsga idehaza, Uppsalá-ban meggyőzte Klárát. A világ különböző részein folytatott egyéves kutatás pedig magáért beszélt, függetlenül attól, mit látott az ember a konyhaablakból októberben. Rettenetesen hideg van, gondolta, amikor kilépett a tanteremből pár perccel este kilenc előtt, és begombolta túl vékony kabátját. Szokás szerint tovább maradt, összepakolt, és rendet rakott, miután a tanfolyam utolsó résztvevői is távoztak. Bútorkárpitozás. Este fél héttől fél kilencig, szeptember tizenötödikéi kezdéssel. Kilenc alkalom.